Szövegértési feladat
Henri Bergson: Idő és szabadság
1. Milyen érvet hoz fel Bergson annak bizonyítására, hogy van különbség az első és a sokadik benyomás között még akkor is, ha ugyanolyannak nevezzük a kettőt?
"Ez nem puszta illúzió, mert ha a mai benyomás abszolút azonos lenne a tegnapival, mi különbség volna egy dolog észrevevése és felismerése között, a tanulás és emlékezés között?"
2. Miért nevezi durvának a szót Bergson?
"A végleges körvonalú szó, a durva szó, bezsúfolja mindazt, ami állandó, ami közös, tehát személytelen az emberiség benyomásaiban, és szétzúzza, vagy legalábbis eltakarja egyéni gondolkodásunk finom és illanó benyomásait."
3. Miért akarjuk mindenáron nyelvileg kifejezni magunkat, még akkor is, ha ezáltal torzítjuk is benyomásainkat?
"de a szavak (...) arra volnának kitalálva, hogy az érzület mozgékonyságáról, illanóságáról tanúskodjanak,"
A társas érintkezésben a szavakra vagyunk utalva.
4.
- Benyomásaink változásai, rezdülésnyi elmozdulásai nem önthetők szavakba.
- A társas érintkezésben a szavakra vagyunk utalva, tehát észleléseinket kontúros, jól elkülönített határozott formákban fogalmazzuk meg. Ez torzítása a belső valóságnak, hiszen énünk, benyomásaink és a szavak természete ellentétes.
- Minél pontosabban, minél jobban körülhatárolt szavakban próbáljuk megfogalmazni érzéseinket, annál általánosabban, személytelenebb módon kell fogalmaznunk, s annál távolabb kerülünk a belső világunktól.
5. Egyetért-e Bergsonnal abban, hogy a szó inkább akadálya, mint segítője benyomásaink megértésének?
Igen. Sokszor volt már, hogy próbáltam valamit elmondani, de mire elmondtam, már megváltozott a véleményem, és ha az új véleményemet akartam elmondani, ugyanazt mondtam mint először.
6. El tud-e képzelni vagy olvasott-e olyan írást, aminek a szavai valamilyen módon mégis számot adtak ,"egyéni gondolkodásunk finom és illanó benyomásai"-ról?
Ami teljesen számot tud adni, olyan nem, de ami részlegesen, olyat igen.