2014. április 25., péntek

5. portfóliós feladat B/ Írjon fogalmazást arról, hogy milyen életcélokat kínálnak a vándorok, hogyan érvelnek Csongornak, és mivel magyarázzák kudarcukat az ismételt találkozásnál!

A Csongor és Tündében a második felvonás elején hősünk, Csongor a hármas út vidékénél találkozik a három vándorral: Kalmárral, Fejedelemmel és Tudóssal. Mindegyiktől próbálja megtudni, hogy hol van Tündérhon. De egyik sem segít neki, inkább lenézik őt, és próbálják valahogy magukhoz csábítani, hogy segítsen céljuk elérésében.

Csongor először a Kalmárral találkozik. Az ő életcélja a minél nagyobb vagyon felhalmozása, amit Csongornak is kínál. Azt állítja, Tündérhon ott van, ahol ő van, ugyanis ott a pénz a zsebében, ami meghatározza Tündérhon helyét. Azt mondja, hogy tőle csak az kap pénzt, aki dolgozik neki, és megizzad érte. Azt hiszi, Csongor pénzt akar tőle. Csongor úgy jellemzi, "Hideg pénzbánya!".


Másodiknak a Fejedelemmel találkozik. Már a nevéből is kitalálhatjuk, hogy csak a hatalomvágy hajtja. Szerinte ott van Tündérhon, ahol ő. Úgy tartja, hogy úgy van rendjén, ha mindent ő ural. Ezért arra törekszik, hogy mindent uralma alá helyezzen. A célja elérése érdekében arra kéri Csongort, hogy álljon be katonának nála. Cserébe szép halált ígér neki. De mivel Csongor nem tart vele, arra kéri, hogy hogyha megtalálja Tündérhont, akkor mondja meg neki, hogy hol van, mert akkor ő azt is meghódítja. Miután elment, Csongor magában ezt mondja az előzőre is utalva: "Az megvető volt, ez még gőgös is".


A harmadik vándor, a Tudós, nevéből is látszik, hogy őt mi hatja. Csak a tudományok léteznek számára, és minden idejét arra szánta, hogy minél többet tudjon. Azt állítja, most már mindent tud. Szerinte Tündérhon nem létezik, az csak egy kitaláció, álom. Nem hisz semmiben, csak a bizonyított tényekre ad. Ezért Csongort teljesen hülyének is nézi, amiért azt keresi. Ő az egyetlen, aki nem magához csalogatja őt, hogy tartson vele, hanem azt mondja, hogyha csak ez az egy vágy élteti, akkor vessen véget életének, vagy kezdjen valami értelmesebbet vele.

Később, az ötödik felvonásban a három vándor ismét összefut Csongorral. De ekkor már mindegyik kudarcot vallott életcéljuk elérésükben. Mindhárman megmagyarázzák bukásuk okát, amiért ilyen rossz sorra kerültek.

Úgy mint az első találkozásukkor, megint a Kalmárral találkozik először, aki mankóval biceg, alig tud már járni, rongyos, elhasznált ruháiban. Ez az idézet: "Kik ösmerék, mig volt, csak pénzemet, Nem ösmernek rám most az emberek," arra enged következtetnem, hogy sok barátja volt, akiket csak a pénzzel vonzott magához. Vele tartottak, amíg volt pénze, de amikor már eltékozolta mindenét, már magára hagyták, és nem segítettek rajta. De mivel mást nem ismer, mástól nem tud segítséget kérni, így kénytelen tőlük. Úgy érzi ez a büntetése.

Ismét másodiknak a Fejedelemmel találkozik, aki hasonló állapotban van, mint a Kalmár, de ő már szinte nem is akar élni, azt szeretné, hogy már meghaljon. Ő is magasra jutott, majdnem mindennek ő volt az ura, de mivel nem teljesítette népének teljesíthetetlen kérését, ők összeesküvést szerveztek szép csendben, lassan ellene. Viszont még utolsó mondatában is magát tartotta a legnagyobbnak, és ez vitte a sírba is.

A Tudós, a harmadik, is úgy jön mint a többi: rosszul néz ki, nem akar már élni, és mellette még meg is őrült. Főleg beszéde végén látszik ez meg, amikor már magában és magához beszél. Első találkozásukkor Csongort megveti álmodozása miatt, de most ő maga mondja, hogy álmodozzanak: "Sötét van, álmadozzunk, itt az éj."

Szerintem mindhárom vándor valamilyen szinten beismerte, hogy feleslegesen élt, és hiábavaló volt minden, amit megtett vágya teljesítése érdekében, és hogy ezért nagyrészt ők is felelősek. Ha nem ismerték volna be, akkor szóba sem álltak volna Csongorral.

2014. április 4., péntek

3. portfóliós feladat

B/ Melyik intelemmel ért egyet és melyiket vitatná? Fűzzön értelmező mondatokat Kölcsey Parainesisében megfogalmazott gondolatokhoz!

Kölcsey ezt a művét unokaöccsének, Kálmánnak írta, melynek a műfaja a címében is megtalálható; parainesis. Intelmeket, buzdításokat tartalmaz, legfőbb tanítása, hogy az ember a közösségé, nem önmagáé.

"Szeresd a hazát! [...] Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek". Ezen intelmét több bekezdésben részletezi, miszerint, ez önfeláldozással jár, tehát áldozatokat kell hoznunk a haza érdekében, melyek kicsik "azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van." Ezzel én is egyetértek, de a következő állításával nem: "Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti  magát mindenhol". Többeket ismerek, akik elhagyták szülőföldjüket, elköltöztek más országba, és már szinte teljesen elfelejtették származásukat, de teljesen jól érzik magukat a másik országban.

"Törekedjél ismeretekre! [...] Korunk sok ismeretet kíván". Ezzel az állításával teljes mértékben egyetértek. Napjainkban is, nem csak az ő korában van szükség tudásra. Sokkal könnyebb boldogulni az életben , mint például jó munkát szerezni, ha többet tudunk. De Kölcsey is rájött, hogy ennek van veszélye is: "de sok ismeret után kapkodás könnyen oda viszen, hogy címmel és színnel elégedjünk meg". De szerintem nem csak nem szabad megelégedni vele, de küzdeni se kell érte. Lehet élni hírnév nélkül is.

"idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig művelni kötelesség." Szerintem is kötelessége egy embernek az anyanyelvét teljes mértékben megtanulnia és helyesen használnia azt, "kötőszavakat" mellőzve. De az idegen nyelv tudása többet ér, mint "szép", ahogy az író írta. Mint tapasztaljuk, legalább egy idegen nyelv beszélése elengedhetetlen világunkban.

Annak ellenére, hogy Kölcseynek több állításával csak részben értek egyet, úgy gondolom nagyon értékes tanácsokat tudott adni művével, nem csak Kálmánnak, de mindenkinek, aki csak olvassa.

2014. március 17., hétfő

1. portfóliós feladat:

Készítsen zenei-képes összeállítást, amelyben magyar romantikus zenét választ a magyar romantika festészetének bemutatásához! (min.90mp).

Sajnos ezt csak úgy sikerült elérnem az Animoto videoszerkesztő programmal, hogy 3 darab 30 másodperces videót csináltam, mert csak próbaverziós felhasználóként használtam.

2014. február 23., vasárnap

"Mi, emberek különbözőek vagyunk ugyan, de emberi minőségünkben egyenlők. A másság szemléletekor leggyakrabban elhatárolunk, különbséget teszünk értékes és értéktelen, nagyobb értékű és kisebb értékű, értékhordozó és értékvesztett, végső soron emberi és nem emberi között. Az emberi mivoltot, az emberi létezést tekintve azonban nem határozhatunk meg ilyen különbségeket. Nincs olyan emberi tulajdonság, amely társadalmi értelemben az ember minőségét különbözővé tenné."

Én nem értek teljes mértékben egyet az állítással, főleg nem az utolsóval. Minden ember különböző. Szerintem úgy van, hogy ha valaki valamiből rosszabb mint a másik, de a másból viszont jobb. És ezt lehet variálni végtelen sok dologgal. De persze vannak, akik nagyon rossz helyzetben vannak és szinte semmiből sem jobbak mint mások. Ezalatt a testi és szellemi fogyatékosokra utaltam. De biztos van nekik is valami, amit mi nem érthetünk, és örülnek neki. Ezek a tulajdonságok máris ellentmondanak az állítás utolsó részének, mert ezek szerintem társadalmi értelemben az ember minőségét különbözővé teszi.
De vannak kitűnően jobbak is. De, gondolom, nekik is van rossz oldaluk. Így ők is egyenlők lesznek az egyenlőkkel.
Véleményem szerint, ha valaki jobb valamiben a másiknál, és ezzel bántja, cikizi, piszkálja, akkor az ha egyre többet csinálja, ő is egyre rosszabb lesz benne, a másik pedig lehet jobb, vagy amiből jobb volt, abból még jobb lesz. Így szerintem nem éri meg lenézni a másikat, inkább segíteni neki, így mellette még jobbá is lehet lenni.
Szerintem, ha senki nem nézni le a másikat, azért mert nem olyan jó valamiből, mint ő, akkor szerintem sokkal jobb lenne és boldogabb az élet az emberek között. Ha valaki elért valamit, amiből jó, akkor henceghet vele vagy büszke lehet rá, de csak addig, amíg nem bosszant vele valakit. Utána szerintem sz lesz, amit már említettem: rosszabb, lesz a másik pedig esetleg jobb. Tehát visszakapja.

"Jean-Jacques Rousseau-nak egy igazságot és egy nagy tévedést köszönhetünk. A nagy igazság az, hogy a civilizáció az embert megrontja; a nagy tévedés az, hogy az emberiséget minden civilizáció szükségképpen meg kell, hogy rontsa, és ezért vissza kell térni a természethez. Nem." (Hamvas Béla)

Egyetértek Bélával abban, hogy Rousseau második állítása tévedés, de szerintem az első is az.  Nem feltétlen a civilizáció rontja meg az embert. A civilizáció nélkül sokkal rosszabb életkörülmények között élnék, mert ha valaki feltalálna valamit, akkor a civilizáció híján nem tudnának róla mások, vagy csak kevesen. Méghozzá ha valakik nem adják tovább, akkor lehet, hogy elfelejtődik, és másnak újból rá kéne jönnie. A másik az, hogy a mai mindennapi dolgok se lennének, mint például az autók, házak, számítógép és szinte minden felsorolható ide, amit nem a természet adott, ha civilizáció híján nem tudnának az emberek összedolgozni, és ilyeneket alkotni. A nyelv is civilizációnak köszönhető. Ha nem éltek volna együtt az emberek még mindig valószínű mutogatva kommunikálnánk egymással, aminek sok változata lenne így csak kevesen értenénk meg egymást rendesen, de mondjuk úgy se találkoznánk sok mindenkivel.

A második állítást illetően Hamvas Bélának azért van igaza, mert ha visszatérnénk a természethez, mindent kezdhetnénk újra, amit eddig elért az emberiség. Ez elég nagy hiba volna szerintem, tekintettel arra is, hogy már mindenki megszokta ezt az életet a modern világban, és szerintem senki nem tudna megszabadulni mindennapi eszközeitől, főleg az elektromos eszközöktől, ami véleményem szerint a legnagyobb kényelmet nyújtanak manapság, és ez lenne a legrosszabb lépés, főleg mert a továbbiakban lázadások lennének várhatóak. Ezt az ötletet teljesen elvetném, és inkább keresnénk valami jobb, kevesebb áldozattal járó megoldást.

2014. január 5., vasárnap

Ezekhez a blogbejegyzésekhez tettem megjegyzést:

Tomcsányi Gergely blogja: A világ működése
Airbus blogja: Hazaszeretet? Kinél?
Nagygeri97 blogja: Honnan is származunk?
Kiss Péter Marcell blogja: A sportolásról

2013. november 3., vasárnap

Mitől szép az épület?



Mindenkinek más-más a szép. Ez nem csak az épületeknél van így, hanem szinte mindennél. Az embereknek különböző a személyiségük, így az ízlésük is. Én három összefoglaló csoportba sorolnám az emberek tetszését.
Az elsőben azok vannak, akiknek a legegyszerűbbek tetszenek, majdnem semmi díszítéssel,
A második csoport tagjai azok, akik a túldíszítettséget kedvelik. Ők a fényes, és aprólékosan kidolgozott, sok kis dísszel csicsázott dolgokat preferálják.jobban.
A harmadikba tartoznak azok, akik sem az egyszerűséget, sem a túldíszítettséget nem szeretik.A kettő között állnak valahol.
Én is ebbe a harmadik csoportba tartozok. Ami túl egyszerű, az még nem szép, ami pedig túldíszített az pedig már nem szép. Sokszor a színből is ítélek. Leginkább a világos hideg színeket kedvelem. Gondolom ez is kapcsolódik a személyiségemhez.
Inkább a magas épületeket kedvelem, amikben kevés az ív, de azért ha van benne egy-kettő az jó. Az egyik kedvencem, amikor van olyan fal, ami nem függőleges, hanem egy kicsit meg van döntve. Ha kifelé dől, az még jobb. Szeretem ha van rajta valami csillogó, főleg ha fémes, üveges vagy ezüstös csillogás, de ne csillogjon az egész, mert az nem szép, kivéve, ha az egész üvegből van.
Szerintem ezek a stílusvonások a modern építkezési stílusra illenek. Szívesen laknék egy ilyen stílusosan megtervezett házban. De ha valamilyen új stílus keletkezik a jövőben, és van benne valami, ami különösen tetszik, azt is beleépíteném a házamba, ha lehet.